Miért szabotálod saját magad, amikor végre minden összeállna? Az önsorsrontás művészete

Tegye fel a kezét, akivel fordult már elő, hogy épp a csúcson érezte magát, aztán egyik pillanatról a másikra valami „véletlen” hiba folytán mindent elrontott. Ismerős az az érzés, amikor minden a helyére kerülne, de te belülről érzed, hogy valami nem stimmel, és gyorsan elintézed, hogy ne legyen béke? Az önsorsrontás művészete: miért szabotáljuk tudat alatt a saját boldogságunkat, amikor végre minden összeállna? Ez a kérdés sokkal többünkben ott motoszkál, mint gondolnánk, és legtöbbször fogalmunk sincs, miért csináljuk ezt magunkkal.

A biztonságos ismeretlen fogságában

Az emberi agy furcsa szerkezet. Nem feltétlenül a boldogságra van programozva, hanem a túlélésre. Amikor valami jó történik velünk, és minden végre működni látszik, az agyunk vészjelzést küld. Ez az állapot szokatlan, ismeretlen, és emiatt veszélyes. A legtöbben a jól megszokott káoszban érezzük magunkat biztonságban, mert ott legalább tudjuk, mire számíthatunk. A boldogság ezzel szemben kiszámíthatatlan, hiszen ha elértük, már nincs hova fokozni, vagy ami még rosszabb, bármikor elveszíthetjük.

Íme néhány tipikus jel, ami arra utal, hogy épp a saját utadban állsz:

• Olyan feladatokba kezdesz az utolsó pillanatban, amikről tudod, hogy kudarcra vannak ítélve.

• Jelentéktelen hibákat keresel egy egyébként remekül működő kapcsolatban.

• Halogatod a fontos döntéseket, pedig pontosan tudod, milyen lépést kellene megtenned.

• Elkezded kritizálni a saját teljesítményedet, mielőtt bárki más megtenné.

Miért félünk a sikertől?

Sokan azt hiszik, hogy a kudarctól félnek, pedig a valódi kiváltó ok gyakran a siker vagy az azzal járó felelősség. Ha sikeres vagy, több mindent várnak el tőled. Ha boldog vagy, attól félsz, hogy mekkora űrt hagyna maga után, ha ez az állapot megszűnne. Ezt a pszichológiában gyakran az önvédelem egy sajátos formájaként tartják számon. Ha te szúrod el a dolgokat, akkor te irányítod a folyamatot. Te döntöd el, mikor ér véget a jó időszak, és ezzel elkerülöd a kiszolgáltatottság érzését.

A tudatalatti szabotázs mögött húzódó főbb mozgatórugók:

• A belső kritikus hang, ami azt súgja, hogy nem érdemled meg a jót.

• A korai gyerekkori minták, ahol a siker vagy a boldogság valamiért büntetéssel járt.

• A változástól való félelem, hiszen a boldogság egy teljesen újfajta életmódot követelne meg.

• Az alacsony önértékelés, ami miatt nem hiszed el, hogy képes vagy megtartani a pozitív eredményeket.

Az önsorsrontó minták felismerése

Ahhoz, hogy változtass, először meg kell látnod a mintát. Nem könnyű szembenézni azzal, hogy a tehetetlenség, amit érzel, valójában a te saját műved. A legtöbben a külső körülményeket hibáztatják, a munkahelyet, a párunkat, a gazdaságot, bármit, csak ne kelljen tükörbe nézni. Ha azonban megfigyeled a reakcióidat a sikeres pillanatokban, hamar észreveszed a visszatérő viselkedésmintákat.

A belső kritikus elhallgattatása

A belső kritikusunk egy hangos, néha agresszív részünk, ami mindenáron meg akar védeni a csalódástól. Amikor elkezded érezni, hogy jól mennek a dolgok, ő azonnal aktivizálja magát. A trükk az, hogy ne harcolj vele, mert azzal csak energiát adsz neki. Inkább ismerd el, hogy ott van, de ne tulajdoníts neki igazságtartalmat. Tekints rá úgy, mint egy túlzottan óvatos házőrzőre, aki minden neszre ugatni kezd.

Apró lépések a tudatosság felé

A változás nem történik meg egyik napról a másikra. Az önreflexió egy hosszú folyamat, ami türelmet igényel. Kezdj el apró dolgokon változtatni, amikor észreveszed, hogy a szokásos szabotázsra készülsz.

• Amikor érzed a késztetést a drámára, állj meg egy pillanatra, és vegyél három mély lélegzetet.

• Kérdezd meg magadtól: mi történne, ha most hagynám, hogy minden rendben menjen tovább?

• Írd le, mit érzel, amikor valami jól sikerül, és figyeld meg, milyen fizikai jelei vannak a szorongásnak.

• Gyakorold az elismerést a saját irányodba, még akkor is, ha furcsának vagy erőltetettnek tűnik az elején.

A boldogság gyakorlása

Sokan elfelejtik, hogy a boldogság nem egy fix célállomás, hanem egy izom, amit edzeni kell. Ahogy a sportnál, itt is a rendszeresség a kulcs. Ne várj arra, hogy a világ megváltozzon körülötted, vagy hogy minden akadály elháruljon az utadból. A szabotázs elengedése az első lépés afelé, hogy elfogadd a jót.

Ha legközelebb azon kapod magad, hogy az utolsó pillanatban felborítanád a kártyavárat, emlékeztesd magad arra, hogy a kényelmetlenség, amit érzel, csak a növekedés jele. A régi éned próbál visszahúzni a megszokott mederbe, de a döntés a te kezedben van. Nem vagy kötelezve arra, hogy újra és újra eljátsszd ugyanazt a kört.

Engedd meg magadnak a sikert. Engedd meg magadnak azt az egyszerű örömöt, hogy minden végre összeáll. Nem vagy hibás azért, mert félsz, de felelős vagy azért, mit kezdesz ezzel a félelemmel. A legtöbb, amit tehetsz, hogy megfigyeled, elengeded, és hagyod, hogy megtörténjen a jó. Ez az igazi művészet, amit az életben érdemes elsajátítani.