Biztosan jártál már úgy, hogy megvettél valamit, amire semmi szükséged nem volt, aztán órákig soroltad magadnak az érveket, hogy miért is volt ez egy zseniális befektetés. Vagy épp tudtad, hogy egészségtelenül élsz, de a fejedben már kész is volt a magyarázat, hogy te legalább jól érzed magad. Amikor ilyen helyzetekbe kerülünk, épp a kognitív disszonancia a hétköznapokban: miért igazolod meg a rossz döntéseidet, és hogyan őrizd meg a hitelességed önmagaddal szemben kérdésköre elevenedik meg az elménkben. Ez az a feszültség, ami akkor keletkezik, amikor a tetteid és a belső értékrended nincsenek köszönőviszonyban egymással.
Az elme utálja a bizonytalanságot és a következetlenséget. Amikor teszel valamit, ami ellentmond annak, amit magadról gondolsz, az agyad azonnal vészjelzést küld. Ez egyfajta mentális kényelmetlenség, amit muszáj csillapítani. Mivel a tetteiden már nem tudsz változtatni, hiszen megtörténtek, a legegyszerűbb megoldást választod: átírod a valóságot. Elkezded racionalizálni a döntésedet, hogy a feszültség megszűnjön, és újra azt érezhesd, hogy te egy logikus, okos ember vagy.
A leggyakoribb önigazolási formák a következők:
Az információk kiszűrése, amelyek ellentmondanak a választásodnak.
A döntés következményeinek bagatellizálása vagy teljes tagadása.
A felelősség áthárítása külső tényezőkre vagy más emberekre.
Az alternatívák minőségének szándékos lerontása a fejedben.
Gyakran bele sem gondolunk, hogy a döntésigazolás milyen mélyen behálózza az életünket. Nem csak nagy, életbevágó kérdéseknél működik, hanem a mindennapi apróságoknál is. Ha például reggel elhatároztad, hogy futni mész, de végül inkább az ágyban maradtál, a belső monológod azonnal beindul. Nem azt mondod magadnak, hogy lusta voltál, hanem azt, hogy a szervezetednek szüksége volt a pihenésre, különben a nap folyamán hatástalan lennél. Ez a kis hazugság segít elviselni a kudarcot.
A probléma ezzel nem is a pillanatnyi nyugalom, hanem a hosszú távú hatás. Ha folyamatosan megmagyarázzuk a rossz döntéseinket, egyre kevésbé látjuk tisztán a valóságot. Elvész az önreflexió képessége, és a hitelességünk a saját szemünkben meggyengül. Amikor nem nézünk szembe a tetteinkkel, megfosztjuk magunkat a fejlődés lehetőségétől is.
A hitelesség megőrzése nem azt jelenti, hogy soha nem hozol rossz döntést. Mindenki hibázik, ez az emberi lét része. Az igazi különbség a hozzáállásban rejlik. Aki képes szembenézni a döntéseivel, az képes a változásra is. Íme néhány gyakorlat, ami segít ebben a folyamatban:
Állj meg egy pillanatra, amikor érzed, hogy mentegetőzni kezdesz magadnak.
Írd le őszintén, miért döntöttél úgy, ahogy, anélkül hogy a szépítő jelzőket használnád.
Ismerd el, hogy a döntésed mögött emberi gyarlóság vagy pillanatnyi kényelem állt, nem pedig logikus érv.
Vállald a felelősséget a következményekért, még akkor is, ha azok kellemetlenek.
A hitelesség nem egy statikus állapot, amit egyszer elértél, és onnantól hátradőlhetsz. Ez egy folyamatos munka. Amikor elkezded elengedni az önigazolás kényszerét, felszabadulsz. Már nem kell energiát pazarolnod arra, hogy a fejedben lévő történeteket a valósághoz igazítsd. Sokkal egyszerűbb elmondani, hogy hibáztál, mint bonyolult indoklásokat gyártani.
Azok az emberek, akik képesek erre, sokkal nyugodtabbak. Nem félnek a saját tévedéseiktől, mert tudják, hogy azok nem határozzák meg őket örökre. A hitelesség alapja az a fajta bátorság, amivel képes vagy magadba nézni akkor is, amikor nem tetszik, amit látsz.
Hogyan ültetheted ezt át a gyakorlatba anélkül, hogy túlgondolnád? Kezdd apróságokkal. Amikor legközelebb észreveszed, hogy magyarázkodsz egy felesleges kiadás vagy egy kihagyott edzés miatt, állj meg. Ne folytasd a mondatot. Helyette inkább tedd fel a kérdést magadnak: miért volt erre szükségem a fejemben?
A tudatosság növelése segít abban, hogy a kognitív disszonancia ne diktáljon neked. Amikor legközelebb érzed a késztetést a racionalizálásra, ezeket tartsd észben:
A hiba elismerése az első lépés a tanulás felé.
Nem kell minden döntésedet megvédened a világnak vagy saját magadnak.
A saját értékrendedhez való hűség többet ér a pillanatnyi kényelemnél.
A valódi hitelesség akkor kezdődik, amikor abbahagyod az önámítást.
Az élet nem arról szól, hogy hibátlanok legyünk, hanem arról, hogy tisztában legyünk azzal, kik vagyunk és mit miért teszünk. Amikor elengeded a szükségtelen magyarázkodást, a mentális energiáid felszabadulnak valami sokkal hasznosabb dologra. A hitelességhez vezető út nem kényelmes, de cserébe egy olyan belső békét ad, amit semmilyen önigazolással nem tudnál elérni. Legközelebb, ha a fejedben megszólal a kis hang, ami épp próbálja megmagyarázni, miért is volt jó az a döntés, amit legbelül rossznak érzel, csak mosolyogj. Vedd tudomásul, hogy az agyad épp próbál megvédeni a kényelmetlenségtől, de te eldöntheted, hogy inkább az őszinteséget választod.